Ha csak ritkán látogatna meg a bánat.
Évente csak egyszer mit évente?,

Semmi sem reménytelen.

"...Monoton munka, dolgos kéz, Mégsem boldog, mégsem él..."

Reszketek a bús emléktől meg a hideg őszi széltől.
Sűrű köd ereszkedett a kis falumra és a rétre.

Napsugaras gyönyörű nyár elején.
A barackos kertbe és a zöld mezőbe járok.

Egy hold világos este csókolózás közben.
Súgtad a fülembe,

Ellopták az édesanyám sírját,
hozzá menni,
egy gyertyaszálat elégetni nem tudok.
Édesanyám könnyeimmel nem öntözhetem a te áldott sírhantodat.

Még mindig keserű a szívem,
mikor eszembe jut az a tavaszi derűs nap.
Mikor szegény apám a Hosszúpályi

Lassan sárgul már az erdő a rónaságon
és a hegyek tetején.

A messzeségből csak élet jelet,
szavakat írok neked.
A messze távolból elszeretném küldeni a széllel,
szerelmes szívemet.