Napsugaras gyönyörű nyár elején. A barackos kertbe és a zöld mezőbe járok. A hegyek rejtekén nyílnak a millió színes vadvirágok. Ha rét kerül az utamba a zöld pázsitján lépkedek. Látom a mókus a fán eszi az elemózsiát, megállok sokáig utána kémkedem.
Nyári nap sugara lágyan simogat, az enyhe lágy szellő ránk lehel. Közben a fülembe súgja nevess mindig, ne add fel. Mert neked nagyon sokáig élned kell.
Virágos rét zöldje nekünk pompázik, a sok virág nekünk illatoz. Mint ha örök nyár várna ránk, az enyhe szellő azt súgja most.
Kedves olyan jó sétálni veled a hegyek között, és az erdő völgyölén. Mint fotelben egy szép szobában hátra dőlve, olvasni a legszebb költeményt.
