Hajdúbagoson céltalanul némán bolyongok a lassan sárgulni készülő nyárfák alatt. Az égből nagy cseppekben esik rám az eső, lábam alatt zizzen a földre lehullott avar. Az emlékeid jutnak eszembe ami mélyen felkavar.
A bús arcomon érzem a csókod ízét. Amit állandóan ver a sors, fák között pedig a csendes eső. Képzeletben mellettem vagy látom az arcodat, látom a vidám mosolyt az ajkad szögletén. Megakarlak simogatni, de arcod hirtelen eltűnik mert esőt fúj szemembe a szél.
