Hegyes dombos több nemzetiség lakta csendes kis falumba. Kisvejkén amikor a holdsugár be ragyog életünkbe, felhőt kerget, falunk felé az esti szél. Szívünk egymáshoz kapcsolódik, nekünk mesél a csöndes éj.
A kis falunk harang dalával kíván nyugodalmas jó éjszakát. Életünk rozsdás kopott kapuja bezárul, A boldogság és az öröm nyújtja felénk két kezét. A méla bús csend sokszor velünk zengi a múlt szomorú énekét.
A fátyol köntösét szép lassan leveti a hold, sárga fényében állva, már reszket a sötét. A mozdulatlan idő igazsága hallgatja, ezt a bús szomorú keserű zenét.
Már hasadóbíbor hajnalfénye bevilágítja az élet örömét. Bízni kell istenben, és a sorsban. Mert ugyan sokat elvesz tőlünk, de legvégül mindenért kárpótol...
