| Statisztika |
Online összesen: 1 Vendégek: 1 Felhasználók: 0 |
|
Debreceni Zoltán író: Vak sötétben...
Vajon miért ül a szívemre a keserű bánat.
Ha mosolygó arcodat pár hétig nem látom.
Csak kergetem mindig az emléked.
Most is a rókás tó mellett állok.
A tó felett a madarak boldogan párosan szállnak.
Egymáshoz simulva repülnek az égen.
Sebesen fut az árnyékuk a tó vizén
és a vadvirágos réten.
Ahol meg csókoltál nem is olyan régen.
Fenn az égen,
a ragyogó napfényben,
a madarak szárnya fehéren ég.
Itt lenn a földön fekete szürkés az árnyék.
Vajon merre sétálsz,
te mesebeli angyal.
Te gyönyörű német lány,
kinek a szeme úgy fénylik a sötétben,
mint a legdrágább gyémánt.
Ki szárnyak nélkül is fényesen a szívembe ragyog.
Kinek a vak sötétben is az árnyéka vagyok.
|
| Kategória: Versek | Hozzáadta:: Zoli (2013-06-22)
| Szerző: Debreceni Zoltán E
|
| Megtekintések száma: 354
| Helyezés: 0.0/0 |
|
|
|
