Úgy szeretnék együtt lenni veled -Debreceni Zoltán
Elmerengve sétálok az esti alkonyatba. A napnak piros fénye csorog az égről, az ezüstös hajamra. A lassan cammogó felleget követve. Ballagok a réten a bánatom temetve.
A régi, nehéz, bús emlékekkel csak lassan ballagok. A régi, szép múltra visszagondolok. Megállok elcsüggedten a vadvirágos réten. Éppen ott, ahol megcsókoltál, és megöleltél nem is olyan régen.
Szomorú bánatom a sűrű könnyeimbe fojtom. Majd keserű bánatom cipelve, lassan elindulok tovább a virágok között, a keskeny gyalogúton.
