A megőszült hajamon elfonnyadt barna falevél pihen, kezed a tűnő nyár után nyúl. Lábad alatt már ropog a fagyos hó. Elnyíltak régen a szép színes virágok.
Kezünk egymásnak szánt melegét magának követeli az ajtó kilincs. Késő hideg ősz van, te mindig és mindig eltűnsz előlem a hajnal köd szekerén. S elküldöd magad helyett hozzám: a fagyos januári telet.
