Jöjj-el kedves kérlek, oly kecses tavasz, remélem tél, tán te nem soká maradsz! Várva-várlak te finoman fűszeres, illatos melegség, nékem sok mán ez a didergő, jeges-hidegség! Szép volt a tél tiszta, lágy, fehérségével, de most menjen ő bár Istennek-hírével! Unalmas már a szánkó, szalmazsák s korcsolya, elég volt a téli-szalonna, töpörtyű s kocsonya.
Gyere most legyél szíves oly óhajtott tavasz, számomra te vagy mindég is az igaz vigasz! Rázd föl álmából a mélyen alvó természetet, varázsolj zöld-rügyes, ébredező kiességet! Borítsd levélekkel az erdőket s bokrosokat, ne lássuk már mi íj rút-csupasz csontvázukat! Ékítsd gyönyörbe a dísztelen növényeket, hadd lássuk a világból a jobbat s szebbet!
Sarjadjon kövér fű a lankás domboldalakon, jól essen a szemnek elmélázni azokon! Ne legyék tar-kopár a szántó, kietlen a puszta, hadd nőjön ott sudár kalászú aranygabona! A természet ezer vadvirágja ékítse a réteket, dús-haragoszöld szikfű magosítsa a ligeteket! Jöjjön gyöngéd, csöndes eső a friss vetésekre, s lészen enyhe melegség az új veteményekre!
Nyíljék a cserjék-bokrok-csalitok s kertek virágai, káprázatosan pompázzanak színek százai! Köröttünk dongván-zsongjanak a mézelő méhek, gyűljenek teli a csuprok és a kasokban a lépek! Gyönyörű madárkák sokasága csiviteljen szerte, messze szálljék a nemesebbek, dalosabbak éneke! Nyitni-kék-nyitni-kék, csak harsányan zengjen, ébredjék az emberek közt, örök-igaz szerelem!
