Tizennyolc éves lettem én, április bolond reggelén. Bizony, bizony.
E költemény egy ajándék, mit elmém mélyén talán még reál kreál.
Mástól semmi,csak üvegek, s rajtuk keresztül ügetek: részeg fészek.
Tizennyolc évem elszelelt, de még mindennel felszerelt létem féltem.
Talán lehetnék oktató, mert lenne hozzám fogható diák- világ.
De vár még rám az egyetem, s ha nem is marad egyebem tartom lantom.
Volt szerelmem,ördög' körök, de elmémnek mindig örök talány a lány.
Vigyáz rám,mint a rabokra, s szívem tépi darabokra. Szeszély- veszély.
S ahogy itt ülök egyedül, a magánynak "Ég veled!"-ül ölöm söröm.
Eztán hangom, akár korsóm a jóért,míg nincs koporsóm felem- elem!
| 
