Szomorú, keserü bánat szállt le egy költö szivére, mint szél, a vad zivatart sodorja az égre. Miért kellett a ráknak világra jönni, fájdalmas halál a gyerekeket, szerelmeket, szülőket az elmúlásba vinni? Több sziveket szomorúvá, keserüvé tenni? Valamikor a költő szemében az öröm úgy ragyogott, mint az égen a napsugár. Szerette a rétet, az övé volt, az egész erdő és határ. Boldogan öleli szeretmét a gyönyörű zöld szemű kislányt. Szive közben belülről sír, keservesen zokog. Még az eső is siratja, sajnálja és az arcukra csendesen csorog..