| Statisztika |
Online összesen: 1 Vendégek: 1 Felhasználók: 0 |
|
Savanyú élet - Debreceni Zoltán
Az éjszaka Hajdúbagosra csöndben lopakodik.
Némán,csendben matat a festői tájon.
A szomorú bánattól nekem sem jön a szememre álom.
A képzeletem messze,nagyon messze jár.
Azon tűnődöm: lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Sétálni télen éhesen,mezítláb,
rongyos kigombolt kabátba?
Szalonnát szúrni a fagyos nyársra,
ha nincs disznó az elkorhadt karámba?
A koldus kezébe kenyeret nyomni,
mikor a gyerekeinknek sincs mit adjunk enni?
Merjük-e a kapunkat kitárva hagyni,
mint valamikor régen tettük,
hogy hozzánk akárki betudjon jönni?
A gyerekeink könnyeit le kellene törölni,
egymással soha nem kéne perlekedni!
Békét,nyugalmat akarni,
nyomorékoknak,betegeknek,
koldusoknak adni csak adni.
Az övékét nem lenne szabad,
soha,de soha
ellopni.
|
| Kategória: Versek | Hozzáadta:: Zoli (2014-08-07)
| Szerző: Debreceni Zoltán E
|
| Megtekintések száma: 452
| Helyezés: 0.0/0 |
|
|
|
