Pocsajban a téglavető, ott volt a tó mellett. Ahol a temető avarjában, most a hideg szél nevet. Egy kislány Seres Kati tanított meg csókolózni engemet... Azt a szép emléket sohasem felejtem. Egérnek becézték az anyját, Pesten dolgozott,hogy nevelni tudja az apró családját... A lány testvéreivel egyedül maradt. Pedig alig éltünk meg 15 nyarat. együtt mentünk mindig iskolába. Kézen fogva sétáltunk mint a falu árvája. Iskola után mosott, takarított dolgozott eleget. Én is cipeltem neki a tóból mosni a vizet. Megpuszilt, és meg simogatta érte a bozontos fejemet. Láttam sokszor csókolózni,és hetye-petyélni a temető csősz fiával. Amiről neki sohasem szóltam. Pedig emiatt sokszor sírva fakadtam. A gyerekkori emlékek ha néha vissza térnek. A szememből előjönnek, még most is a könnyel. Én író,költő lettem, Kati elköltőzött valahová messzire. De megmaradt az emléke nekem örökre.
