| Statisztika |
Online összesen: 7 Vendégek: 7 Felhasználók: 0 |
|
Pocsaji költő gyerekkori szerelme...
Pocsajban a téglavető,
ott volt a tó mellett.
Ahol a temető avarjában,
most a hideg szél nevet.
Egy kislány Seres Kati tanított meg
csókolózni engemet...
Azt a szép emléket sohasem felejtem.
Egérnek becézték az anyját,
Pesten dolgozott,hogy nevelni tudja az apró családját...
A lány testvéreivel egyedül maradt.
Pedig alig éltünk meg 15 nyarat.
együtt mentünk mindig iskolába.
Kézen fogva sétáltunk mint a falu árvája.
Iskola után mosott,
takarított dolgozott eleget.
Én is cipeltem neki a tóból mosni a vizet.
Megpuszilt,
és meg simogatta érte a bozontos fejemet.
Láttam sokszor csókolózni,és hetye-petyélni
a temető csősz fiával.
Amiről neki sohasem szóltam.
Pedig emiatt sokszor sírva fakadtam.
A gyerekkori emlékek ha néha vissza térnek.
A szememből előjönnek,
még most is a könnyel.
Én író,költő lettem,
Kati elköltőzött valahová messzire.
De megmaradt az emléke nekem örökre.
|
| Kategória: Versek | Hozzáadta:: Zoli (2013-03-19)
| Szerző: Debreceni Zoltán E
|
| Megtekintések száma: 450
| Helyezés: 0.0/0 |
|
|
|
