Debreceni Zoltán író: Pocsajban születtem:Debreceni Zoltán...
Az emlékeim nagyon messze járnak. Ott ahol nagyon kicsik voltak valamikor a házak. Hol a temetőkert hosszan elnyújtózott. Mellette a tóban békák és halak úsztak. A bölcsőm itt ringott ezen a szép tájon. Pocsaj téglavetőben a nagy rónaságon. Nem tudott éjszakákat aludni anyám, ha engem elkerült az álom. Sokszor bolyong a lelkem ezen a gyönyörű tájon. Mint eső csepp folyik végig a zöldellő fűszálon. Itt ébredt a szívem szerelemre boldogságra. Hosszúpályiban lettem magányos árva. Sorsom elszólított innén nagyon messze. Feleséget új házat kerestem. Most már az utam csak azért tér haza, arra a tájra. Mert a rokonaim sírján ott nyílnak a sok színű virágok. Picike házunk falai már régen leomlott. Szemetes és gazos már a helye, a tarka virágoknak. Azért álmaimba gyakran hazajárok. A ház padlásáról hiába kicsi vagyok, messzire ellátok. Fut szalad a kövesúton a busz. Recsegő lőcsös szekerek hordják a malomba a búzát. Elnézném kitudja meddig még. Ha szép álmomból fel nem ébrednék. Megtörlöm a könnyes két szemem. Drága jó apám rád emlékezem.