Úgy vártam Őt mintha hajnalka volnék, mely az első napsugár fényébe mártózva, újra megújulva az egész világnak virágba borulna.
Harmatos cseppjeim könnyként arcomon görögtek, szikkadt talajom éltető erejét adta, dacolva az éjjeli viharral az összes reményem visszaadta.
Még zsenge hajtásként, fiatalon életerősen nem vágytam másra. Az éltető elemek sokaságának természetes voltát megpecsételték rám telepedő dudvák.
Vérverítékes növekedés, napvilág hiánya, imáim könnyfakasztó, életben tartó Isten meghallgatta könyörgésem. Kezét kinyújtotta, fénnyel gyógyította vihar vert lelkem.
Végül kigyomlált, felemelt és magához láncolt. Végleg elszakadtam dudvától, mohától. Szívéhez emelt, hova gyökeret vertem, s új talajba mélyen beletaposva, őrült szerelemmel virágba borulva, szeretem-szeretem.
Érzem ebbe a versbe, hogy keresed a ritmust, de azáltal veszíted el, hogy minden sorod különböző. Arra kellene törekedni, hogy legalább párba legyenek.
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak. [ Regisztráció | Belépés ]
