Nem lehetek én az aki csöndben, magába befordul egy zsákutcába. Kicsit még morog, de érzi, hogy jobb világban kellene élni. Szabadon szállni, mint Ikarusz, de vigyázz, ha túl magasra jutsz, beléd kapaszkodnak, ha hagyod, visszahúznak. A csöpögő viasz, mintha véred hullna, lenézel, s mint megannyi hulla a földön ragadt emberek… de tollad végül neked is lepereg, csapkodsz, ahogy a madártól láttad, de emberként nem lehetsz állat. Mi az oka, hogy 50 évesen itt élsz még keleten? Tudom, persze, itt kel fel a nap, mégis a sötétség úgy torkon ragad, hogy fuldokolsz. Ujjaiddal idegesen dobolsz. Csak nézed, hogy mivé válik körülötted a világ. Már nem világít az ész, mindenütt szemétbe lépsz, s az összefirkált templom falán a festék bűzét is érzed még talán. Ez itt a Balkán barátom. Ahol összeverekednek egy faágon. Ahol gyűlöl, csak mert én nem ő vagyok, vagy mert szerinte én többet kapok. Pénzt vagy pofont? Mindegy neki. Mindenki a szomszédját lesi. Más a színe, rá más Isten nevet, vagy csak egyszerűen mást szeret. Ki tud többet, lopni? Vagy pénz tisztára mosni? Valahol elromlott a világ. Inkább kiteszek magam elé egy üveg piát, és minden korty után jobban hiszem, hogy ez mind nem igaz, vagy azt, hogy akár én is lehetek az…
