Rohanva száguldanak felettünk az évek, úgy mint a nyár egyszer az életből mi is eltűnünk. Elhalnak gyermekeink, szüleink,testvéreink és rokonok, egyre csökken a család. A betegségtől sápadunk mint ősszel a falevél, s már nem örvendeztet minket a gyönyörű nyár.
Néha-néha simogat meleg sugarával a nap, akadnak szép napok. De már puszival búcsúznak tőlünk a szeretteink minden este, mert félnek attól, feketén ébred reggel a piros sugarakkal lenyugvó nap.
Szeretnénk még bátran nagyokat lépni, de fáj nagyon a derekunk, a lépés már csak lassan megy. Nagy dolgokról tervezgetünk, de valóra váltani mi azt jól tudjuk,hogy nem lehet.
Könnyes szemmel vissza-vissza nézünk az elmúlt fiatal nyárra, de már előttünk az öreg ősz totyog. Lehet az ablakunkon a téli szél helyett, már a kegyetlen halál kopog
