Szervusz Tóbiás!
Nos elnézésedet kérem, miként csupán e pillanatban méltatám válaszra konzekvenciális, bár nem túl messzemenő és tényszerű megállapításodat!
Nos eddig gondolkodtam, hogy érdemes-e erről az egészről nem túl messzemenően következtetéseket levonni!?
Úgy döntöttem ,, felelet lészen a mondolatra".
Álláspontom a következő:
Őszintén értékelem az időt, s a fáradtságot melyet amatőr művecskéim építő jellegű kritikái iránt alázattal tanúsítasz!
Mindig jól esnek a szavaid, akkor is ha szárazon megmondod leírván a véleményed!
Ezt az emberi tulajdonságot jómagam is gyakorta gyakorolja, valamint mélységesen tiszteli!!!
Tiszteletben tartom a magánvéleményed és azt megfontolván átértékelem.
De az életben több a fájdalom, mint az öröm, több a rossz, mint a jó és még sorolhatnám a filléres közhelyek csattogtatását.
Radnóti Miklós példának okaként a fájdalmak sorstalanságának egy legnegatívabb nemezise.
Arra akarok rávilágítani, hogy A bori notesz a világirodalom egy legtragikusabb, s egyben
legmeghatóbb véres-gyöngyszemei közül.
A történelem legszurtosabb és éjfekete szégyenfoltjának orbitális stigmája az.
Minden betűjéből, szavából, mondatából sugárzik többek közt a halál, a megalázottság,
az elveszettség!!!!!!!!!!!!!!
A világnak, az embereknek meg kellett tudniuk így is , ebben formában vidámság nélkül szórakozatlanul mindezt!
Ettől vagyunk emberek, s halandók, végesek.
Az ember képes a boldogságra, bár kollektív tudata tudja tudattalanját.
Köszönöm figyelmed és várom továbbiakban is általam nagyra-becsült mentorságod!
Tisztelettel: Mészáros László
ui.: Most megyek lepihenni, de nem ,,Mindörökre elpihenni".
