Mezitláb sétálok, nyáron a Sándorosi réten. Talpamat égeti a forró homok. Veled voltam itt nagyon régen, amire fájó szível gondolok. Olyan jó rád gondolni újra, veled vissza utazni a boldog múltba. Úgy ring a zöld takaró mint a tenger. Vigasztaló szavakat sugdos fülemben a szél. Szerelmünk tanúja volt több vadgerle, és az egész sándorostanya erről beszél... Hófehér galambok szállnak a magasban, lehet te üzentél velük azért néznek sokáig rám. Sokat voltam az élettel miattad haragban. Mert te voltál akkor ott a mindenem drágám...
Kategória:Versek | Hozzáadta::Zoli (2012-09-25) | Szerző:Debreceni Zoltán
Megtekintések száma:530 | Helyezés:0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak. [ Regisztráció | Belépés ]
