Már elfoglal bennünket ez a hét próbás lopós világ! Bennünk az apró halgatások csönddé hatalmasulnak. Pedig nagyon szeretlek téged. Szép vagy mint a vadvíz, szinéről gyöngyöző nesz, melyböl partra érve nyugalmas csend lesz, mely felsem fogható már, még sóhaját sem hallod, csak titkos lebbenését érzékelik a partok. Szép vagy akár a csendben a rezzenéstelenség, és mint a borus szemben a könybe bújt meleg-kék, és szép akár a lelkem legmélyében fakadt dal. Amit magam sem hallok és mégis megvigasztal. Kedves ha majd átölelsz, és én átölelek.. Akkor a világtól nagyon távol, egy ölelési térben. A betörök egymástól a börtönben a gyerekük és szerelmüktöl távol megtanúlnak fegyelmezetten viselkedni. Egymástól szenvedni. Mi akkor boldogan fogjuk egymás kezét. Szememmel boldogan nézem a szemed. Hadd modjam majd először én... Mert azért születtem tanultam beszélni. Mind ezidáig azért tudtam remélni. Tudtam,hogy a betörők rács mögé kerülnek.
Kérlek először ennyi bánat után mosolyogva mondjam boldog vagyok és szívből szeretlek én.
Kezdésnek nem magáról a versről ejtenék néhány szót, hanem azokról a helyesírási hibákról, amelyek szemet szúrtak nekem. Csakis az alap hibákat említem meg:
halgatások - Nekem egykor egy tanárom azt mondta, hogy két füllel - ha minden rendben van - hallunk. szinéről - szín, színez, színes, színű melyböl - melyből felsem - fel sem borus - ború, borús könybe - könny, könnyes, könnybe szerelmüktöl - -tól, -től, megtanúlnak - ul, ül végű igéknél a magánhangzó mindig rövid: tanul, javul, indul, alakul, gyorsul, repül, merül, kerül, lendül, készül stb. modjam - mo(n)djam
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak. [ Regisztráció | Belépés ]
