Szeretem volna felhotlenul boldog lenni, s egy madarnak lenni mely repul messze, s nincs elveszve szabadsagot erezve ki szarnyait repdesve, barhova elerkezve, s lelke nem ehezve, hanem telt orommel, vilagot latva, nyitott szemmel, szajjal tatva, szemlelve embereket. Akik vagyon gyarapitasaban, maguk sirasaban, nem latnak egyebet csak csillogast,villogast. De mar a lelket elfelejtve s testuknek elve nem talalva kifogast megelegedve erzik magukat, s ujra elik utjukat s kozben elfelejtik onmagukat. Oromot keresnek de nem talalnak. De hogy is talalnanak? Most kerdezznek? Boldogsag szivunkben van s nem pedig vagyonunkban Nezz a madarra az egre repul,repul alig all nincs semmilye, csak maga az enje csak szall, es megis van valamije egy elete, melyet ugy el, ahogy szeretne, csupa boldogsagban s nem hazugsagban.
