Az ember munkára ébred dolgozni siet. Munkahelyen helyt kell állni a mai világba. Legjobb tudást kell nyújtani, még ha beteg is. Bár mikor elveszítheti megélhetését jelentő munkáját.
Soha sem tudja, mikor következik be életébe. Családját, hogy tudja eltartani majd. Szenvedéstől-nincstelenségtől, hogy védje meg. Kétségbe esik, mert nem tudja, mit hoz a holnap.
Bizonytalan, kilátástalan az egész élete. Családját féltve egyre elviselhetetlen. Bele fárad munkába annak helyzetébe. Őrlődik, mint búzaszem a malomban.
Menekülne egy biztonságosabb helyre és jövőbe. Nem tuja mennyit nyerne, vagy veszítene. Maga biztonságát már régen elveszítette. Fél, hogy a búzaszemből liszt lesz.
Inkább tovább gyötrődik és szenved. Mert fél az egész jövőjétől. Bele rokkan szomorú életébe. Szíve-lelke, összetörve a gyötrelembe.
Minden napos bús keserűségében. Bele törődve kegyetlen nehéz sorsába. Újra és újra félve siet munkába. Lelkét, örömét régen elveszítve.
Dolgozik serényen tovább szenvedve keményen. Elviselve minden nyomorúságos gyötrelmet. Csak, hogy családját megvédje holnapra is. Ne ő legyen az a búzaszem a malomban.
