Könnycsepp csillan a szememben. Keserű bánat fészkelt a szivembe. Ott érzem jól magam a gyászos temetőben. Az idő múlásával a szivem egyre vérzik Tudom,hogy a boldog mosolygó emberek ezt soha meg nem értik. A bánatom elfojtanám a feledés felé futok. De bármerre szaladok magammal viszem a szomorú bánatom.. Rohanok menekülök, de csak egy helyben járok. Szeretet boldogság rád vajon mikor találok? Amikor rám talál a széllel-viharral nevetek. De az ég tisztúlásával érted már semmit sem tehetek. Szeretlek kisfiam halálod után is tisza szivemből.
Nem lehet téged ki tépni soha a bánatos szivemböl...!
Kategória:Versek | Hozzáadta::Zoli (2012-09-25) | Szerző:Debreceni Zoltán
Megtekintések száma:508 | Helyezés:0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak. [ Regisztráció | Belépés ]
