Ha már úgy érzed a bús lelked árva, csak hallgass a szíved szavára. Gondolj arra az ember társadra. Akinek mindennap csak a magányos bánat a barátja.
Hajlék nélkül él a szabad ég alatt, Az éhségtől a hasa korog, a szegény koldus szíve a bánattól megszakad.
Könnyek úsznak az álmos csipás két szemébe. Mikor az apró gyermekei fényképét fogja a koszos kezébe. A koldusnak a családjáról ez az utolsó féltett kincse. Szíve sajog a bánattól, sír-zokog elkeseregve.
Szeressük őt is, mert istennek ő is, a kedves gyermeke.
Engem is sokszor porba sújtott az isten. Lehet,hogy éppen ezért nem is nagyon hittem. Sok évig vitáztam,szájaltam vele. Gyakran elküldtem őt a semmibe.
Rá jöttem végtelen az isten türelme, ha hiszel benne, a szíved soha sincs elvesztve.
