Az adventi koszorún hetenként gyúltak meg a gyertyák, elkészült a Lucaszéke, díszülnek már a fenyőfák, beköszönt a karácsony, s a hálaadás oly becses ünnepe, az átszellemült emberek egymásra figyelő tekintete.
Lélekünket a harmónia, s az idill oly lágyan átmelengeti, szívönkbe a boldogságot, a szeretetet költözteti, szenteste beköltöznek a sudár fenyők a lakásokba, ünnepi ruhát öltenek föl ezen nemes alkalomra.
Díszíti lelkesen az ünnep fáját a gyerekek apraja-nagyja, a fölnőttek besegítenek, hogy megálljék a karácsonyfa, szorgos kis kezek aggatják a csodaszép díszeket, a gömböcskéket, a glóriákat, boákat s egyéb ékeket.
Bejárja a levegőt a frissen vágott fenyő gyantaillata, az ünnepi ételek, a sültek, a sütemények kavalkádja, szenteste ajándékok kerülnek az ünnep fájának lába alá, eleven gyermekek szaladgálnak a karácsony fája körött föl-s alá.
Kíváncsiak már mit hozott számukra a kis Jézuska, a díszes-masnis dobozok, a cirádás csomagolások hada, a csengettyű csöngve csilingel, szabad a nagy csata, eljött az ajándékbontások oly várva-várt pillanata.
Ügyes kis kezek mohón tépik szét a díszes papírokat, mindenki szívből örül, hisz ajándékot adhat, s kaphat, a felnőttek praktikus kis ötletekkel állanak csupán elő, de azért jó, ha van közöttük egy-két gyermekien meglepő.
Karácsony másnapján megjőnek a rokonok s vendégek, elbeszélgetnek az esztendőről, arról mit ők át-megéltek, megérint bennünket a figyelmesség s az adás emelő öröme, a békés szeretet, a karácsonyi harmónia, a fenyő-ünnepe.
Olykor azért gondoljuk már elveszített szeretteinkre, s gyújtsunk érettük egy-egy gyertyát becses emlékükre, szívben s lélekben még vélük is együtt lehetünk és csodásan közös karácsonyokat föl-felidézhetünk!
