A gyönyörű nyár elején. A barackos kertbe és a zöld mezőbe járok. A hegyek rejtekén millió színes vadvirágot, sok színes madarakat látok. Ha rét kerül az utamba a zöld pázsitján lépkedek. Még a mókus eszi az elemorzsiát a fán, én utána kémkedem. A nyári napsugara lágyan simogat, az enyhe szellő ránk lehel. Közben a fülembe súgja mindig nevess, ne add fel. Mert még neked nagyon sokáig élni kell. Virágos rét zöldje nekünk ragyog, a sok vadvirág nekünk illatoz. Mintha örök nyár várna ránk. Az enyhe szellő azt súgja most. Kedves olyan jó veled sétálni a hegyekben, a völgyölén. Mint fotelben hátra dőlve olvasni a legszebb költeményt.
