Kocogni indulok,mint minden egyes szabad délután, mely mindig jólesik egy keményen átdolgozott nap után, ilyenkor magam mögött hagyom a napi kis gondokat s élvezem az aktív sporttal töltött idilli szabadságomat.
Szokott útvonalamon frissen kezdek futni felszabadulva, a napnak ugyan simogat még egy-két sárga sugárnyalábja, de az ősznek lévén szép lassúdan bukék lefelé skarlát-bíborja s az estel szurtos-fekete leplét lassankint el-megbontja.
Finoman hűsítő lég lágyan járván borzolja hevült arcomat és a szellő meg-megzilálja selymesen lengő,szőkés hajamat, mámorosan boldogok számomra eme aprócska pillanatok, hisz a természet lágy ölén elbarangolva,véle ringhatok.
Kissé eltűnődöm,milyen ínyencséget főzzek ma vacsorára s hogyan tálaljam romantikusan családomnak asztalára, de hirtelen megzavar trappoló talpaknak teli talpalása és elillan rögvest testem s lelkem oly csendes nyugodtsága.
A vérem teljesen meghűlék bennem,pánilag úgy megijedek s ahogy csak bírja még két lábam loholó futásnak eredek, de mögöttem egyre gyorsulnak közeledőn dörgő férfi lépések s az út menti bokorból is orvul,támadólag elém teremnek!
Fojtogatva elragadják gyenge-kis-vékonyka nyakamat, kezeimet durván hátrakötik,próbálják kirúgni lábaimat, sikoltozva kapálózom,rugdalok s harapva karmolok, erejük teljében levő férfiállatok ellen rútul alul maradok.
Letepernek a földre,kísérlik kezeimet-lábaimat megkötözni, utolsó erőmet mozgosítva még ösztönösen próbálok ellenállni, jajh,de a túlerővel szemben mit is lehetne nékem most tenni, sajnos sikerül a galádoknak gyenge tegjaimat gúzsba kötni.
Teljesen kiszolgáltatva,sírástól fuldokolva fejemet leszegem, ruháimat mohón leszaggatván lemeztelenítik remegő testem s sorban,kiéhezett párzó vadállatokként meggyaláznak, miközben beteges élvezetükben torkomnál szorongatnak.
Kitartó védekezésemmel csak növelem gerjedt haragjukat, kegyetlen veréssel folytatják könyörtelen,véres kínzásomat, senki sincsen ki őket most tetteikben gátolva fékezhetné s mocskos -büdös testeiket kellően messze tőlem ijeszthetné.
Apró remény lebeg könnypatakosan rebegő szemeim előtt, bár becstelenítve megerőszakolnak itt az isten háta mögött, csak hagyják meg az én rútul-csúful megrontott kis életemet, csupán hadd láthassam még egyszer legalább a szeretteimet!
Immár vastagon vágó damilhurok nyakamat elszorítja, immár kezdődik fuldokló tüdőmnek oxigén hiányos tusája s szívem-lélekem,ki voltam én,kiszáll megkínzott testjéből és holt tetemem meredten bámul föl,a csöndesen-avaros fűből.
