Hajdúbagos már vár a messzeség, integet, hogy hallgassam a falevél lehulló neszét. A réten egyedül sétálva megyek, de nem vagyok egyedül mert gondolatban fog a kis kezed. Így együtt sétálunk a folyo parton és a vadvirágos réten. Neked mutatom a vizben a békát az orvosi piócát. A virágon a tarka lépket, az orromra repülő vad legyecskét. Az égen a bárányfelleget, és a fejem felett szálló madár sereget. Olyan jó veled magamban... Megbeszélem veled a fájdalmam, a minden napi gondom. Amit gondolok szinte hangosan mondom. Így telnek Hajdúbagoson a napjaim nélküled, mégis veled...
Kategória:Versek | Hozzáadta::Zoli (2012-09-25) | Szerző:Debreceni Zoltán
Megtekintések száma:516 | Helyezés:0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak. [ Regisztráció | Belépés ]
