A hajdúbagosi téli erdő sűrűjében lépkedek, már egyedül megyek nem fogod a kezem. Lábam alatt szűz hó roppan. Olyan sokat jártam itt veled. A zimankót lassan kikelet váltja. Majd újra nyár borul a Hajdúbagosi tájra. Aztán ősz, színes és esős. Az eső a fákról mint könnycsepp hull reám. Sírnak az eső lepte fák. Éppen úgy mint mikor megismertelek. Olyan nehéz a szívem. A természet templomában vigaszt lelek. A Hajdúbagosi réten, és erdőben rád emlékezem.
