Még nyilamlék a lelkemben a teljes hiányod, még epekedék a szívem a szerelmünk után, de érzem éjjelente sötét magányom, már por lepé lépteink a vihar után. Még naiv képzeletemben a gyermekei vágy s még bennem él a remény az újrakezdésre, de boldog múltunk emléke el-elhágy, a csalódás szele fú a feledésedre.
Elmúl a varázs, parázslik csak vélem, hagyj szerelmem, felejts örökre végleg! Te akkor kezeddel fejemre súlytá le, máskor nem tetted volna újra meg? Kérlek, ha nem teszel így, te reád kellett volna-e önkezem emelnem s bocsánatért esedezni tenéked, miért is verekszik a szerelem?!
