Halkul belábalok e tágas csarnokba, hol síri csönd honol hangosan legott, s ámulatba esvén merengek csak ott,és könny szőkék szemem száraz csarnokába.
Uralma alá hajt részeg meghatottság, oly áthat eme idillikus visszhangosság, lélegzet-visszafojtván félve szomjúhozom, s a teremtés csodálatát egyre szajkózom!
Ezen életgyár embereket szülve ont, élettelen testek élettel megtelítődnek, testtelen életek halottjukból támadának és tudat alatt életutukra fölkészülnek.
S tehetetlen hústömegek asztalokon, Istenúr dolgozik üresen kongó agyakon, ösztönökkel programozza őket felsőfokon, megfárad ő eme ily munkás napokon.
Angyalkák szorgos serege segédkezik, keze alá dolgoznak a nagy mesternek, angyali szárnyikon tova el-repdesnek, ahol csupán tudnak, ők segédkeznek.
Hull a forgács az életgyalu kése alatt, vérverejtékes itt megannyi pillanat, a teremtődés koronája aranyosan csillog s mindent általleng a születés bódító illata.
