Árva gyerekként nevelkedtem fel én a faluba. Úgy is hívtak engem a falu árvája. Korgó hassal, éhesen mentem sokszor iskolába. A cipőm is lyukas volt, ruhámat télen a hideg szél átjárta. A boldogság és a jó messzire elkerült engemet. Egy szép nyári napon éhen a szigeten sétáltam a virágok között. A forgó éppen akkor, néhány hétre Pocsajba költözött. Szegény árvaként akkor azt kívántam,de jó lenne ott lenni a piactéren a zenés mulatságban. Vágytam a körhintára, és a lassan forgó színes lóra és hajókára. Cigány szomszédom ismerte jól az árva,keserű életemet, ha tehette mindig meg simogatta a picike fejemet. A felesége meg behívott a házukba és zsírozott egy nagy karéj kenyeret. Oly boldogan néztek a kedves cigány gyerekek,hogy milyen jó ízűen majszolom a zsíros kenyeret. A cigány szomszédom nem is oly sokára elvitt a gyerekeivel a zenés mulatságra. Úgy tekintett rám mint a saját gyerekére, felültetett többször a színes lóra és hajókéra. Kaptam tőlük cukorkát csokit is eleget. De ami nekem a legjobban hiányzott, kaptam tőlük sok-sok szeretetet . Nem is felejtem el soha, azt a gyönyörű szombat délutánt. Mikor együtt mulatott velem a jó szívű cigány család.
