| Statisztika |
Online összesen: 1 Vendégek: 1 Felhasználók: 0 |
|
Egy Pocsaji író emléke...
Árva gyerekként nevelkedtem fel én a faluba.
Úgy is hívtak engem a falu árvája.
Korgó hassal,
éhesen mentem sokszor iskolába.
A cipőm is lyukas volt,
ruhámat télen a hideg szél átjárta.
A boldogság és a jó messzire elkerült engemet.
Egy szép nyári napon éhen a szigeten sétáltam a virágok között.
A forgó éppen akkor,
néhány hétre Pocsajba költözött.
Szegény árvaként akkor azt kívántam,de jó lenne ott lenni a piactéren a zenés mulatságban.
Vágytam a körhintára,
és a lassan forgó színes lóra és hajókára.
Cigány szomszédom ismerte jól az árva,keserű életemet,
ha tehette mindig meg simogatta a picike fejemet.
A felesége meg behívott a házukba és zsírozott egy nagy karéj kenyeret.
Oly boldogan néztek a kedves cigány gyerekek,hogy milyen jó ízűen majszolom a zsíros kenyeret.
A cigány szomszédom nem is oly sokára elvitt a gyerekeivel a zenés mulatságra.
Úgy tekintett rám mint a saját gyerekére,
felültetett többször a színes lóra és hajókéra.
Kaptam tőlük cukorkát csokit is eleget.
De ami nekem a legjobban hiányzott,
kaptam tőlük sok-sok szeretetet .
Nem is felejtem el soha,
azt a gyönyörű szombat délutánt.
Mikor együtt mulatott velem a jó szívű cigány család.
|
| Kategória: Versek | Hozzáadta:: Zoli (2012-10-21)
| Szerző: Debreceni Zoltán E
|
| Megtekintések száma: 465
| Helyezés: 0.0/0 |
|
|
|
