| Statisztika |
Online összesen: 1 Vendégek: 1 Felhasználók: 0 |
|
Ebadta
Ebadta
Hullatják a fölhők az égieknek áldását,
magános kóbor kutya barangol magában,
csend öleli az éjszaka csitult külvárosát,
üresen állanak az utcák magokban.
A szőre csukaszürke s szél kócolta,
alakja nyurgán szürömlik az esőben
és lompos testin oly lucskos bundája
s árad belőle az elhagyatottság szaga.
Kidobva otthagyták elhagyva ridegen,
elvesztve addigi megszokott otthonát,
kővé meredten álla az idegenben
s nem sejtvén hol keresse új honát.
Éhesen ténferegve számkivetve tova,
immár a külváros utcáinak setétjében,
élelmet keresgél kitartó szorgalma,
kenyérhajat lel föl a szemétben.
Ráfanyalodik a penészes-kis serclire,
bár kéretlenül, undorral szaglássza,
eddig jobban ment sora is elvégre
s rágatlanul nyelé le az ebadta.
Éjenként hideg van, össze kell kucorodni,
egy féltető rejtekébe ő megbúvik,
csupán e pára egyről tud álmodni,
valami koron befogadják valakik!
|
| Kategória: Versek | Hozzáadta:: Lackó (2013-11-21)
| Szerző: ifj. Mészáros László E W
|
| Megtekintések száma: 375
| Helyezés: 3.0/1 |
|
|
|
