Sötét a szoba. Ágyamban fekve bámulok az ablakon át a bársonyos éjbe. Fényes csillagok milliárdja utazik az ég végtelenjébe'...
Fekete szekéren tündöklő utasok. Melyik vagy Te, és én melyik vagyok? Merre visz az utunk? Egyfelé utazunk? Lesz majd valaha, hogy összetalálkozunk?
Olyan sok a kérdés. Létezik rá válasz? A végtelennek tűnő, hasztalan utazás néha kicsit fáraszt.
Tudom, hogy velem utazol, de tőlem nagyon-nagyon messze - ezért nem talállak. Felém jönni mersz-e???
Mert Téged kereslek már évezredek óta. Tanúm rá a Nap, az égi pilóta. Vállamat az élet tarisznyája húzza... Testemet, lelkemet a hiányod nyúzza.
Aztán elkáprázik szemem, és mikor elalszom, megtalállak végre, s rögtön megnyugszom. Megfogom a kezed, majd szorosan ölellek, hozzád simulok... Úgy érzem, már senki nem vehet el Tőled,... Édesem!
Édesen folytatódik az álom, és én azt kívánom: Bárcsak soha ne lenne vége! Nem vagyok kíváncsi az új nap kék egére... Nem tartok igényt a napfény melegére....
