Beesteledett, a szobámba csak a csend muzsikál. Félhomályban reszketnek a téli szélben, odakint a fák. A sűrű magány a szívemre nehezedik, gondolatban utazom hozzád. Benne dobogsz már mélyen a szívembe. Nem tudsz már elrejtőzni tőlem, mert becsuktam rád a lelkem kapuját. Akárhol bujkálsz, a szívem mindig lát.
