Az ősz miatt halt meg a nyár - Debreceni Zoltán író
A hegytetőn álltam a nyár búcsú utolsó könnyeit nézve. Láttam,hogyan ül az ősz, a nyárnak a helyére.
Szemem elmerengett csodálkozva a messzeségbe, ahogy az őszi nap lépett a nyári nap helyére. A barackfa árnyékát megnyúlva a hegyek oldalára rajzolta. A szelíd sima patak vizét a hűvös szél össze is kócolta.
Már az öreg fűz is beleunt a patakpartján hűvös éjszakába. Bele bújt a melegebb rozsdaszín ruhába. A szomorú búcsú bennem ezer érzést felkavart. Vörösen reszketve tekint rám a fák alul az avar.
Nagyon régóta itt állok, könnyezve nézem a nyári aranyfény után, az őszi szürkület. Lelkemből a boldogság messzire szállott, néma,beteg és öreg lettem, fiatalságom elhagyott, messzire költözött.
Az elmúlás engem is, megtalált, életemnek nem soká vége. Már üveges szemekkel nézek a csillagos égre. Hát ha meg kell halni üsse kő, Átölel két karjával az ezer színű őszi táj. Hisz a tarka ősz miatt, ment el meghalni a virágos nyár.
