Egy fáradt hétfői nap lassan céltalanul ballagok a virágos réten a nyári szélben. A bánatom elraktam holnapra,hogy ne fúja a könnyeim az arcomba a szél. Hisz ma délután egy kicsit boldog akarok lenni. De valahogy soha sem sikerül nekem a boldogság, ma is elvette a kedvemet a sötét felhősödés. Pedig tegnap a meteorológia ma délutánra még egy kis nyarat ígért. Eltűnődtem,de nem lepett meg az üzenet amit a facebookon találtam mikor haza érkeztem. Ahová a hitem vonzott mindig, ma ismét csalódnom kellett a csajomba. Közölte velem ne haragudjak más vitte az ágyba. Nem lehetek soha sem a párja. Kezembe hajtottam a buta fejemet és sírtam hosszú órákig. Miért ...?miért éppen az én csajom szeretkezik mással...? Jobb lenne ha a barátomat csalná meg a nője az egész várossal. De csak mindig én kapok ilyet a sorstól.
Gondolataim így szállnak az ég felé. A könnyeim pedig lehullnak a földre. Ez a csaj nem lesz soha a párom,ha beteg leszek nem fogja a kezem. Ha haldoklom akkor sem jön oda. Megyek anyámhoz sírva, mennék de anyám már szegény halott. A szegénységbe a bánatba itt hagyott. Hiába megcsal a leány kapaszkodok mégis hozzá, pedig tudom sok értelme nincsen. De ha valóba a szerelme csak ennyi, nekem akkor sürgős a pokolba kell menni.
Drágám nem tudom elviselni,hogy mindig mással keményen kefélsz. Ne mással dugjál engem szeressél. Mond édes mit tegyek,hogy a szíved csak nekem tárd ki. Csak rám mosolyogj mint a napocska.? Velem sétálj mosolyogva kézen fogva réteken,erdőben és a vadonba. Na ne... neee... kérj...hiába kérsz tőlem olyan nagyot, drágám varázsolni nem tudok. Jaj mond..mond már mit tegyek,hogy ne fojtogasson éjjel-nappal emiatt a gond és ne szenvedjek?
Hagynom kell a szép szavakat mára, zárjuk be az ajtót, oltsuk gyorsan el a fényt. Jobb elbújni egy sötét sarokba. Mint hallgatni a csajom,hogy nyög,hogy kefél. A mi felfogásunk, boldogságunk nagyon távoli és kihalt sötét. Olyan mint egy lakatlan tanya. Ahol nagyon-sok a bika, de nincsen iskola.
