Egyszer ha talán mégis öreg leszek. Öreg íróként megfakult, kopott asztalú külvárosi csendes kocsmákban ülök, régi több hetes újságok fölé hajolva. Reszkető beteg kezekkel néha írok még sorokat, melyek már nem érdekelnek senkit.
Emlékeimről írok, s mindarról amiről fiatal koromban is írtam: a Hajdúbagosi gyönyörű szép tájról, a hegyekről, gyorsan rohanó patakokról, tavaszról, a nyáról, a téli hóról és a virágokról, a nőkről akik elhagytak, s a többiekről akiket én hagytam el, írok majd a barátaimról akik már meghaltak -vagy azokról akik életükben sok butaságot csináltak, s most már csak hunyorogva tűnődő pillantással viszonozzák a köszönésemet.
A kora őszi hűvös szélben sapka nélkül fedetlen fejjel járok a hegyekben, és a Kati folyó partján. Apró fehér ősz hajammal, csak a szél ismer meg, s a Kati folyópartján. Nincs senkim már csak a fák. De jó lesz ha megöregszem!
