Áll egy szomorú fűz Messze a sivatag égő homokján; Délibáb ez?...vagy csak lázas gondolat Hanyatló életem hűvös alkonyán.
Számvetem sorra dolgaim hiába Érzésekben vergődve fuldoklik az árva; Maradtam aggastyán életem végére Elhagyott mindenki egy boldogabb reménybe.
A szomorú fűz esdeklőn könyörög, messze az égbe Hallgasd meg Fohászom: most és mindörökre; Tűrtem magamban ezernyi fájdalmat Engedj most elmenni fényes büszke Nap!
Kérgesedtem, sorvadoztam forró tüzed által Szerelemben lengedeztem örök csókok által; Szerettem szeretni, hisz Tőled kaptam Szívet Szeszélyes szelektől most pajzs- lombot növesztek.
Védő ágam alatt nőnek új magoncok Kiszáradt szívemből erőre kapjatok! Ifjú büszke fűzek, jertek most keblemre Búcsúzzam Tőletek, s vén kérges törzsemen…..
Lengjetek utólszor s ősz koronámról Észrevétlen hulljon el utolsó virágom.
