A széles óceánnak szirtköves partján Bámulom szépséged Rénim Kedvesem; A sós tenger vize olykor szemeimbe csap Ha kebleidre hajtom megőszült fejem.
A mélységes vizeknek Úrnőjére vágyom Tereád Sellőm, én tündéri párom; Szemeidbe nézni, ajkaidhoz szólni Ében fürtjeidre igazgyöngyöt szórni.
Háborgó habjaidnak szirtfokáról nézlek Elfeledve mindent, hogy sziklaszíved végzet, Végzete a vágyódó éhes lelkemnek Teérted dobogó szerelmes szívemnek.
Egy sziklaszívű asszonyba szerettem bele Hangodra vágynék, hogy szólhassak Neked; Éles sikoltásom elveszlik a mélyben Téged foglak szeretni örök reményben.
De nem hallom válaszod, hisz sellőként szólsz hozzám Bezárja a mélység hangocskádat rózsám; Bánkódsz, mert nem értjük egymásnak szavait De érzed a lelkemnek hű áramlatait.
Oh drága Rénim, Te sziklaszívű asszony! Bár lehetnél enyém, egy édes menyasszony; Menyasszonya volnál poéta lelkemnek Egyetlen Kedvese haldokló szívemnek.