Hogy tudnám sorokba leírni szépséged, Te hozzád foghatót betűkkel illessek, Nincs az a gondolat, nincs azaz égi jel, Mit írhat valaki, ó gyarló kezivel.
Szépséged rabjaként ámultan kábulok, Lényednek fényétől a szívem sorvadoz, Már alig szól szegény, oly ritkán mondja dob, A testem vértelen, érted most meg halok.
Bájodnak rabjaként élem az életem, Csak téged látlak, ha az égbe nézek fel, Éjjel is csillagként oda fent te ragyogsz, Nappal a napkorong szépséged tükre ott.
Néznélek, amíg a jó öreg föld forog, Amíg az életem a sírig vonszolom, Hogy majd az égbe fent elmondjam, mit láttam, Angyalok, tündérek élnek egy széplányban.
