A képzeletem kicsi korában, biztosan farkast és nyulat evett. Mert nem hagy pihenni, éjjel és nappal tekereg.
Bejárja a völgyeket a magas hegyeket, nem bírom vissza tartani mindig csak tekereg. A patak habjával énekli halkan a dalát. A hegyekben alig halad, nem szedi a lábát.
Csak a patak siet szaladva le a hegy ormán. A sík rónán jön meg a képzeletem kedve. Mert itt érzi jó magát nem a hegyekbe. Itt boldogan siet előre, a patak habjára rám sem hederítve.
A zöld réten, erdőben énekli vígan, hangosan a felhőkkel a dalát. Itt a rónán elfeledi, gondját és a baját.
