Egy terebélyes fűzfa tövében pihenni leülök. A gondolatom nagyon messzire repül. Kedvesem rólad gondolkozom.
Fúj a szél, sírva zúgnak a fán, a sárguló falevelek. Minden fonnyadt levél, most rólad beszél.
A többsávos mezei úton csak bánat s könny van, meg sok-sok falevél. Az emlékeink a hosszú utakon sírva kísér, mert egy beteg író, a pusztában cél nélkül bolyong mendegél.
