Magabiztos kéz markolja az ezüst tőrt, tűz edzette penge nyomja a gyengéd bőrt. Mélyebb és mélyebb szántja az emberi húst, könnyek áztatta fényképed vértengerben úsz'.
Vérvörös gyöngyszemek alkotnak hosszú láncot, ahogy egyenként folynak az erőtlen karon. Vasgolyót kívánok a saját koponyámba; Mikor pihenhetek a holtak otthonában?
Nincs miért hálát adjak e mocskos világban, elnémítja hangom a fájdalom imája. Kísértetek járkálnak fel s alá a Földön, rabságom bilincse szilánkokat söpör.
Nevezz Bűnösnek, vesd szememre hibáim, hitem veszik az Istennel való vitáim. Reménységem fáklyáját a hajnal oltja el, a kárhozott angyal nyakát kötél folytja meg.
