A Berettyó folyó partján állok, gondolkozom és csöndben elmélázok. Lábam alatt folyik a homok, a fejembe hullámzik a sok sok emlék és a gondolat. Már régen elmosódtak a nyomok, de a szívemnek parancsolni nem tudok. Mindig csak rád gondolok. A ragyogó nap az égen szép érzéseket sugároz és üzen a máról, rád gondolok és látlak lehetsz te bárhol. A parton könnyes szemmel lopást lesem, milyen boldogan sétálnak a párok, olyan rossz,hogy én csak a keserű bánattal, egymagamba járok. Unottan pereg le a levél a fáról. Láthatatlan is látlak lehetsz te bárhol. Gondolatban átölel a karod, ez csak vágyó pillantás tudom, hogy ott te is ezt akarod. Érezlek kiáltok, és hívlak a távolból. Hiába nem akarom már, de akkor is sírok érted, lehetsz te Kisvejkén bárhol...
