Ébredezett… Nem tudta hol van. Villogó képkockák jelentek meg tudata előtt, de nem gondolta, hogy látja őket, inkább csak érzékelte. Próbált hallgatózni, de ami eljutott a tudatáig, az inkább volt statikus zörej, mint a külvilág hangjai. Süket pillanatok és egyre gyorsabban felvillanó, hangyás képek sistergéssel és hangfoszlányokkal vegyítve. Lassan elöntötte a pánik… Hová került? És ekkor döbbent rá, hogy arra sem emlékszik ki ő. Kétségbeesve próbált visszaemlékezni bármire, ami bebizonyítaná, hogy nem őrült meg. Ez egy kicsit megnyugtatta, hiszen ha attól fél, hogy megőrült, akkor maradhatott még benne az értelem szikrájából. Aztán arra gondolt, hogy honnan tud ilyeneket, amikor semmire nem emlékszik. Megpróbált körülnézni, és rettentő hiányérzet fogta el. Nincs teste! Hirtelen olyan érzése lett, mintha valami megragadná, meglódítaná és ő zuhanna a semmibe, egyre gyorsulva, ugyanakkor nem értette, honnan ez az érzés… ezek szerint mégis van teste… csak nem uralja. A felvillanó képek között egy pillanatra a csillagos eget vélte felfedezni, de olyan érzése volt, mintha egy filmből látna képeket. Az egyik pillanatban csak csillagok… a következőben vakító fényesség… valami nagy dolgot látott, ami több apró darabra esett szét, miközben gyorsan távolodott. … Egy szempillantás alatt felébredt… hatalmas információmennyiség zúdult rá, amit játszi könnyedséggel dolgozott fel, rendszerezett, következtetéseket vont le és ellenőrizte azok helyességét. Tudta, hogy baj van, hiszen rá csak akkor van szükség. Érezte, hogy tudata összekapcsolódik egy másik entitással. Folyamatos éles képek árasztották el, mintha száz és száz film peregne előtte. Ahogy telt az idő, egyre több film szakadt meg, a másik értelem pedig beköltözött a fejébe, egyé vált vele, a része lett. Testrészeit és érzékszerveit sorra elveszítette és egy hatalmas lökés után úgy érezte, tehetetlenül, magára hagyottan sodródik valahova, noha tudta, hogy ő maga sértetlen. Ellenőrzéseket végzett magán és megnyugodva tapasztalta, hogy a sérülések nem benne tettek kárt, hanem a testében. Egy pillanatra felmerült benne, hogy ez ellentmondás, de nem volt ideje ezen gondolkodni, hiszen rengeteg feladat várt rá. Erre született.. erre alkották…
… A diszpécser előtt hatalmas képernyők és színes kijelzők sorakoztak. Hirtelen minden megelevenedett, piros fények gyulladtak ki, sípoló hangok sorozata szólalt meg és az egyik nagy kijelzőn egy kameradrón képe villant fel. A jel a mélyűrből jött, látta, hogy nagy baj van. A képen a cége egyik kolonizációs űrhajóját azonosította, amint robbanások tűzvirágai nyílnak ki a hajótesten. A vészhelyzeti protokollnak megfelelően az automatizált egyéni mentőeszközök tömege hagyta el a veszélyzónát. A hajó központi vezérlőegységét sikerült azonosítania a roncsok között, amint lassan elsodródik a katasztrófa színhelyéről. A kommunikátorért nyúlt, hogy jelentse a balesetet. A kijelzőn rápillantott az adatokra, a hajó hatmillió bányász telepes tudatával indult el… micsoda veszteség….
