2023 Áprilisa Titkos Katonai Bázis Valahol Európában
Kezdjük a legelején Mr…. A nevem teljesen érdektelen, úgysem mondana magának semmit. Hiába próbálna rám keresni valamilyen adatbázisban, minden igyekezete hiábavaló lenne. Miért is? Jaj, elnézést. Már emlékszem. Hiszen maga még meg sem született. Ugyan is valahonnan a jövőből érkezett. Igaz? Igen. Ezt állítom. De látom nem hisz nekem, őrnagy úr. Mivel teljesen abszurd, amit mond. De nem az egész, azért némi igazság van benne. Átnéztünk minden létező adatbázist. Civilt, katonait, rendőrségit, még a kibaszott vásárlói adatbázisokat is. Semmi. Egyszerűen nulla. Elmondaná ez miképpen lehetséges? Én megmondtam a legelején. Igen megmondta, de nem alapozhatok egy olyan ember szavára, aki azt állítja, hogy a jövőből érkezett hozzánk. Remélem, ezt megérti. Teljes mértékben, de a végére szerintem hinni fog nekem. Ezt miből gondolja? Világosítson fel. Mennyi most az idő? Délután egy óra. Akkor még nincs itt az ideje. Na persze. Nincs itt az ideje mi?! De miért? Tudja, mit nem érdekel. Maga csak egy egyszerű oknál fogva lehet még itt és beszélgethet velem. Nem pedig egy fekete hullazsák cipzárja mögül mered banbán, útban egy nagyon távoli hely felé. Még pediglen azért, mert egy olyan létesítménybe hatolt be, ami feltehetőleg a világ eddig épített legbiztonságosabb és egyben legtitkosabb helye is. Ennek a bázisnak a létezéséről mindösszesen kéttucat ember tud. Beleértve magát is. Az érdekelne a legjobban, hogy hogyan is tudta kijátszani a biztonsági rendszerünket. Lehet, hogy a kéttucatból valaki elmondta nekem. Kérem. Ne nevettessen Mr…. Ó a fenébe is megint elfelejtettem. Felettébb kelletlen így. Ezért Jeannak fogom szólítani. Rendben? Úgy hív, ahogy akar. Hol is tartottam? Megvan. Az teljességgel lehetetlen, hogy az itteni emberektől tudjon e hely létezéséről. Megkérdezem még egyszer és őszinte választ várok. Honnan ismeri ezt a bázist? Hogyan tudott behatolni a riasztók élesítése nélkül? Már mondtam Önnek. Ide érkeztem 2111-ből. Tudja mit. Nekem ebből elegem van. Most én szépen felállok innen, tartok egy félórás kávészünetet. Mire visszajövök, a nyelvecskéje szépen meg fog eredni. Ha mégsem így történne, akkor nagyon szoros kapcsolatba fog kerülni a nemrég említett fekete cipzáras hullazsákkal. Fél órával később… Nos, Jean. Letelt a félóra. Elmondja az igazat, vagy kitart a dajkameséje mellett. Reméltem lesz olyan úriember és hoz nekem is egy csésze kávét. Igazán jól esne. Várjon egy percet, szólok a recepciós hölgynek és a kávé mellé hozatok még valami harapnivalót is. Nem kell gúnyolódnia őrnagy. Egy egyszerű nem is elég lett volna, nem ilyennek ismertem. Mi? Elmondja végre az igazat vagy nem? Jól van. Elmondom az igazat. Ha minden igaz, már úgy is itt van az ideje. Vannak feltételeim. Még pedig? Nem szólhat közbe bármit is hall, vagy érez. A történetem végén pedig eldöntheti mihez is kezd vele. És hozzon egy kávét. Köszönöm szépen már igazán rám fért. Akkor elkezdené végre, s semmi hazudozás. Jól van őrnagy, de akkor maga is fejezze be a hazudozást. Tudom jól, hogy min dolgoznak itt maguk. Még az is megeshet, hogy jobban értem az egészét ennek a munkának. Félre ne értsen, nem az elméleti részre gondolok, hanem hogy mi lesz akkor, ha átültetik a gyakorlatba és utána a civil életbe, magába az emberekbe. Ettől még nagyon messze vagyunk, és nem látok kivetni… Őrnagy! Oké, folytassa. De ha nem tévedek, az őrnagy már nem fedi a valóságot. Kedves Samuel Ericsson alezredes. Ezt meg honnan a fenéből tudja? Azonnali választ várok! Érti? Nyugalom. Mindenre választ fog kapni. Most azt hiszem, pihennék egy kicsit, már lassan egy napja ébren vagyok, s kicsit fel is frissíteném magam. Persze most azonnal meg is ölhet, de ahogy látom a kíváncsisága nagyobb, mint azon vágya, hogy golyót röpítsen a fejembe. Legyen. Reggel hatkor ugyan itt folytatjuk.