Bőven hagytak időt gondolkodni, bár a testemnek és az agyamnak most a legnagyobb szüksége lett volna némi pihenésre, túlságosan feszült voltam ahhoz, hogy elaludjak. A legszívesebben elfelejtkeztem volna a tényről, hogy kik hoztak ide, és hittem volna abban, hogy azok már nem árthatnak nekem, de valami azt súgta, hogy korántsem így van. Újra és újra átgondoltam a beszélgetést a parancsnokkal. Látszólag fogalma sem volt róla, hogy ki vagyok és hogy kerültem ide, ám ahogy én felismertem, úgy ő is engem. Talán ismeri apát… aztán válaszokat akart. Válaszok… ízlelgettem ezt a gondolatot. Tőlem, az ezredes lányától, aki felismertem a tíz éve halott belügyminisztert… illetve… a fiát? Gyorsult a szívverésem. Vajon ő is majdnem tíz éve hallgat az esetről? Tudja az igazat? És ha igen, ha tudja a teljes igazságot, mit akarhat? Veszélyt jelenthet ránk? A sok kérdéstől, melyekre nem tudtam választ adni, már zúgott a fejem, de volt még itt valami: pillanatnyilag a Sog bolygó felé száguldottunk. Végig futott rajtam a borzongás. Soha, senkit nem ismertem, aki el akart volna oda menni. Rémtörténeteket meséltek a peremvidéken túli életről, a bolygó maga pedig szegény emberek lakhelye volt, valószínűleg tele nyomorral. De engem mégis vonzott. Akartam látni apa keze nyomát, s találkozni azokkal az emberekkel, akikkel esetleg jót tett. Minden olyan szép és jó volt, miután apa haza jött. Tudnom kell, hogyan lehetek én is ilyen ember. Hogyan lehet egy mészárlást megállítani, egy egész hadseregnek parancsolni, s elvinni a békét oda, ahol háborúk dúlnak. Mikor elment, azt mondta nekünk anyával:

– Lányok, nekem kell menni. Ha más megy, még nagyobb lesz a vérengzés.

Billentyű hang szólalt meg, majd félre csúszott az ovális ajtó és ketten léptek be rajta, a parancsnok és egy nő. Kidugtam a lábam a fotelből és a padlót elérve igyekeztem teljesen feléjük fordulni, de nem lehettem elég ügyes, mert a parancsnok megfogva a fotel szélét, szelíden maguk felé fordított. Kikukucskáltam a fotel mélyéről. A nő világosszürke egyenruhát viselt, és note-ot tartott a kezében, gondolom, hogy mindent abba rögzíthessen. Kikecmeregtem a fotelból és megálltam előttük. A nő valamivel magasabb volt nálam, a parancsnok egymaga elfoglalta a bejáratot és sötét pillantással tanulmányozott. A-nélkül, hogy nőhöz fordult volna, beszélni kezdett.

– Kezdhetjük, másodkapitány?

A nő helyet foglalt, ölébe vette a táblagépet, és várt. A férfi rá pillantott, csak ellenőrzésképpen, majd újra rám nézett.

– A nevem Zackery Van-Hael.

Nem folytatta azonnal, megvárta, még felfogom és helyre teszem a hallottakat. Tudtam, hogy tudja, mire gondolok, de nem tehettem mást. Végig kellett gondolnom, hogy igen, tényleg, ő az, akinek hittem.

– A rangom hadnagy, de pillanatnyilag ennek a másod osztályú cirkálónak a kapitánya vagyok…

Mi? Hogy ő nem egy parancsnok? Mint rangjelzés, a kapitányi magasabb, mint egy parancsnoki, de egy hajón minden esetben kapitánynak szólítják a felelős tisztet. Azt hittem, közelebb van a tűzhöz. Hidegzuhanyként ért, s véletlenül ki is mondtam.

– Maga nem parancsnok, hanem csak egy hadnagy? – megnyúlt arcomba bele vigyorgott.

– Nem lehet mindenki ezredes, kislány! – a maró gúny, és a célzás betalált, gyorsan észhez tértem. Lopva a nő felé néztem, az minket figyelt. Igyekeztem megnyugodni. Ennél sokkal óvatosabbnak kell lennem.

– Kollégám, Médea L'aphra másodkapitány. – L'aphra másodkapitány katonásan biccentett.

Van-Hael kapitány folytatta, mintha csak úgy mellékesen jegyezné még meg, mielőtt a tárgyra térne.

– Ahogy már mondta, maga Marina Ezra. Mit is mondott, mivel foglalkozik?

Zseniális volt az ötlet, hogy a második nevem legyen a vezetéknevem, így megtarthattam a nevemet, mégsem tudja majd meg senki, ki is vagyok valójában. Lázasan gondolkodtam, mit is válaszoljak. A magatartásával jelezte, hogy még nem szólt rólam a központba, s talán nekem is lehetnek feltételeim. Az ő módszerét választottam. Féligazságok az igazságban.

– Kommunikációt tanulok és modellkedem. – elismerően megrándult a szája sarka. – Egy ö… félreértés miatt kerültem a hajóra.
Rövid hunyorgás.

– Igen… ez megmagyarázza az öltözékét. Mesélne nekünk erről a félreértésről?

– Ez nem mese! – törtem ki. Semmi titkolni valóm nem volt, hacsak nem tényleg van valami kapcsolat a hajó legénysége és a kábszeresek között. – Összetűzésbe kerültem egy kiskorút droggal kínáló fotóssal. Azt hiszem, ezzel akart rám ijeszteni. – vontam meg a vállam.

– Azt hiszem, nem érti a helyzetet, Miss Ezra. Maga most hadifogoly, semmilyen irattal nem tudja magát igazolni.

– Engedjen egy külső csatornás rádió közelébe – mondtam vakmerőn – bármikor igazolom magam. – Láttam a megelégedettséget az arcán.
Egyre gondoltunk. Ha hozzá férek a saját személyazonosságomhoz, akkor sok minden mást is meg tudok szerezni. Neki. Azokra a célokra, amikből még egy fikarcnyit sem árult el, de vásárra fogom értük vinni a bőröm.

A gond az, hogy nincs választásom. Ha hadbíróság elé visznek, priuszom lesz, kitesznek a suliból, soha nem lehetek kommunikációs, nem is beszélve arról, hogy apa kinyírna és szégyenében elbujdosna. Végül, de nem utolsó sorban ott volt a Sog. Kíváncsiságom hajtott felé, minden józan eszem ellenére, oda akartam menni.

– Csak nem hiszi, hogy a rádió közelébe engedjük? – méregetett unottan L'aphra másodkapitány – Egy katonai cirkálóra való felszökést, minimum néhány hónap szabadságvesztéssel büntetnek. És a szakjáról is ki fogják rúgni. – rosszindulata mellbe vágott.

– Már mondtam, hogy szembe kerültem egy drogos csávóval, mert megvédtem egy kiskorút. Gondolja, hogy be tudtam volna ülni a raktérbe, összekötözött kézzel és kipeckelt szájjal, török háremhölgynek öltözve? – L'aphra szemei összeszűkültek.

– Háremhölgynek volt öltözve? – nem tudta megállni, hogy ne nézzen a kapitányra. "Ezt az apróságot elfelejtetted említeni." Üzenték vádlón a szemei. A kapitány nem nézett felé.

– Modell vagyok, – mondtam magabiztosan – tusfürdő reklámhoz fotóztak.

– Ekkor kapták el a kábítószeresek? – kérdezte Van-Hael.

– Igen uram. – válaszoltam, megszokásból, mert a helyi gyakorlatokon midig így szólítottuk a feletteseinket. Van-Hael arca megfeszült, mint mikor valaki egy mosolyt folyt vissza.

L'aphra lenézett és gépelni kezdett. Van-Hael kekeckedve húzta fel a bal szemöldökét. Nem reagáltam, unottan néztem vissza rá. Játszadozzon mással.

– Volt már szakmai gyakorlaton? – tette fel a kérdést kisvártatva, miközben már nem is engem nézett, hanem túlnézve rajtam, a falat bámulta.

– Nem uram. – mondtam ki még egyszer ezt a szót, amellyel így másodjára igen nehéz volt megilletni őt, de úgy láttam nem csak szórakoztatta, de tetszett is neki, s most azt akartam, hogy oda engedjen a kommunikációs falhoz. Valahogy haza kell szólnom, mert különben otthon minden a feje tetejére áll. Van-Hael L'aphrához fordult.

– Nem akarok eltérni a parancstól és így az úti céltól. A Sog műholdjait ellenőrizni kell, sokat meg is kell javítani. Nincs ennyi időnk.

– Vagyis nem akarja hadbíróság elé állítani? Uram…

– Nem mondtam, hogy nem akarom hadbíróság elé állítani, csak annyit, hogy most nincs időnk rá. Majd ha végeztünk, a törvényre bízzuk. Addig is – folytatta Van-Hael – hasznát akarom venni. Amúgy sem volt időm, elég kadétot felvenni a hajóra. Fogadja gratulációmat Ezra kadét. Maga innentől kezdve a legénység tagja.

– Hogy mondja uram? –hápogott megzavarodottan L'aphra, s vele egy időben én is felcsattantam.

– Micsoda? Csak nem gondolja, hogy egy másod osztályú cirkálón fogom tölteni a gyakorlatomat?

Van-Hael válaszul megmutatta a gödröcskéit. L'aphra azonban nem mosolygott. Ha tehette volna, a csupasz pillantásával tekeri ki a nyakam.

– Maga most tényleg ezen problémázik? Örüljön, hogy meg lesz a gyakorlata, mielőtt hűvösre teszik! - affektálta.

Készülő válaszomba bele vágott Van-Hael.

– Mielőtt még le kéne csukatnom azért, ahogyan a felettesével beszél… Próbáljon meg pihenni Ezra kadét. Reggel hétkor várom a jelentkezését a parancsnoki hídon. – kezét nyújtva felsegítette a másodkapitányt, majd rátenyerelt a nyitógombra. L'aphra kivonult a kabinból. Van-Hael kifordulva az ajtón, bal kezével még búcsút intett, a-nélkül, hogy megemelte volna a könyökét.