- Kérem, álljon fel Miss. Monteze. – épp hogy elhagyta a mutálást. Kis híja volt, hogy nem kacsintottam rá. Felálltam és felnéztem Nialre. Ott állt az emelvényen, sok száz ember pillantásának kereszttüzében. Soha életben nem magázott még le. (azt próbálta volna csak meg, kapott volna) Láttam a szemén, hogy ő is épp ugyanerre gondol.
- Ismételje utánam a honvédelmi eskü szövegét. Esküszöm, hogy hazámat…
- Esküszöm, hogy hazámat…
- Annak határait, függetlenségét és alkotmányos rendjét,
- Annak határait, függetlenségét és alkotmányos rendjét,
- Életem árán is megvédem.
- Életem árán is megvédem.
*
Hátoldalon
Képzeld el, hogy az emberiség meghódítja a végtelen űrt. Hogy megváltozik a világ… Ó nem, alapjaiban nem változott, csak átszerveződött. Én a Földtől távol eső naprendszerben születtem. Sosem jártam a Földön, de nem is ez a lényeg, mert a saját bolygóm is volt olyan, mint a Föld. A Lún egy terraformált bolygó, s népe bár igen kevert, főként európai lakosokból tevődött össze. A Földön folyó hatalmi harcok elől menekülve, egy fiatal király mellé álltak, akinek volt elég pénze, hogy egy új, független államot hozzon létre, s ígéretéhez híven az államalapításkor, angol mintára, alkotmányos királyságot hirdetett, az Egyesült Giyander Népek, avagy a közös nyelven United Nation of Giyander néven. Fejlődött a technika, bonyolódott az élet. Vannak jók és rosszak, kicsik és nagyok, kapzsik és jószívűek. Én nem is tudtam milyen vagyok, amíg a sors végre úgy nem látta, hogy elérkezett az én időm, s kezelésbe nem vett.
*
Megkötözve hurcoltak fel a cirkálóra. Az űrhajó nem volt túl nagy, egyetlen raktere volt a hátuljában. Mellém hajítottak még két fagyasztóládát, egy nagy kocka alakú tömböt, ami iszonyú nehéz lehetett, mivel egy kis targonca hozta, s négy izmos rakodómunkás is kevés volt hozzá, hogy teljesen a sarokba tolják. A rögzítő pánt így nem ért át rajta, de ezzel nem foglalkoztak. Én a másik sarokban ültem és próbáltam beleolvadni a környezetbe, nehogy bántsanak, vagy tudom is én, mi juthat még eszükbe. Nem bántottak, sőt, rám sem néztek, munkájuk végeztével otthagytak a sarokban, kezeim hátrakötve, számban szivacs, ajkaimon széles ragasztószalag. A magány első pillanatában majdnem pánikba estem, valahogy azonban mégis sikerült nyugalmat elölteni magamra.
Marina Monteze vagyok, kommunikációt tanulok a főiskolán, és minden vágyam, hogy kövessem apámat a hadi flottánál, kommunikációs tisztként egy űrhajón. A lüktetés a halántékomban elmúlt, ahogy rendeződtek a gondolataim.
Körbe néztem, hova kerültem: a raktér nem volt nagyobb, mint egy egérlyuk, joggal feltételeztem hát, hogy maga a hajó sem túl nagy, de katonai cirkáló volt, abban biztos voltam. Egy kisebb hajót talán nem őriznek olyan alaposan, s a megfelelő pillanatban megléphetek, ha szerencsém van. Ám, ahhoz szabadnak kellene lennem, vagy legalábbis ki kellene kerülnöm a raktárból. Megemeltem az állam, és mereven néztem a fotocellás ajtót, várva, hogy a hajó parancsnoka belépjen, és felszállás előtt ellenőrizze az árut, ahogyan ezt szokás.
Tudom, hogy meg van az, az előnyöm, hogy a hajó parancsnoka még nem látott, nem tudja, hogy fiatal vagyok, hogy szép, s talán azt sem, hogy nőnemű. De egyben biztos voltam. Kizárt, hogy tudja: török táncosnőnek vagyok öltözve. A vállaim teljesen meztelenek, a melltartómról összesodort fonalfüzérek lógnak le, apró gyöngyökkel a végükön, s a derekam körül vékony szemű arany lánc. A csípőmön bő szárú nadrág, átlátszó, lágy esésű muszlinból, a bokáim fölött meghúzva, oldalt felvágva. Öltözékem a lemenő nap színeiben játszott, a fonálfüzérek végén minduntalan összekoccanó gyöngyök, indigókékek voltak. Sötétbarna hajam vastag fonatba volt összefogva, amiből a hurcolás viszontagságai kihúztak több göndör fürtöt is.
Meredten bámultam az ajtót és vártam, hogy a megfelelő pillanatban eljátszhassam az ártatlan túszt, (aki félig voltam is) és felvitethessem magam a fedélzetre, hogy mihamarabb megléphessek. Remekbe szabott terv volt. Magabiztosságom akkor ingott meg kissé, mikor meghallottam a turbinák moraját. Elkezdtem érezni a reaktorok ütemes remegését a gépházból, ami – most már semmi kétség – a raktár alatt helyezkedett el. A hajó, indulásra készen várakozott, a parancsnokát azonban még mindig nem láttam sehol. Milyen parancsnok az, aki nem ellenőrzi le a raktárba bepakolt árut? Nem tart attól az – elismerem ritka – esettől, hogy valaki, vagy valakik felcsempésznek valami illegálisat a hajóra? Példának okáért egy elrabolt háremhölgynek öltözött kommunikációs növendéket? Belém villant a felismerés, hogy ha innen most nem tudok azonnal megszökni, az út nagy részében idelent rekedhetek étel, ital és mindenféle más, szükségleteket kielégítő eszközök nélkül. Torkom szakadtából ordítani kezdtem. A hangomat a saját fülem számára is elmosta a start-rakéták emelkedő füttyszava, végül már csak azért ordítottam, mert a hang elviselhetetlenné vált, a felszállás pillanatában ezerszeresen vibrált a fejemben. A hajó meglódult s én a padlóhoz préselődtem, még a sikoltást is belém fojtva. A másodpercek perceknek tűntek, amíg levegő után tátogtam, majd mikor elhagytuk a Föld légkörét, mindez egyszerre megszűnt. Apró pici levegővételekkel kezdtem, fájt a mellkasom és a fejem még kóválygott a nyomás miatt. Majdnem szórakoztatónak találtam azt a tényt, hogy egy perccel ezelőtt még azért aggódtam, nehogy a hajón maradjak, majd azért, hogy legalább ne a raktérben… azonban az eszembe sem jutott, hogy a felszállás időtartama alatt a szabályzat tiltja a legénységi körlet és a parancsnoki híd elhagyását, mert életveszélyes. Zúgó fejjel próbáltam a raktér oldalának támaszkodni. Lassan múlt a fejfájás és a fülemben sem hallottam már a gépek ricsaját, aztán csend lett. Úgy értem a fejemben. Semmit sem hallottam. Éreztem az atomreaktorok remegését a raktér alatt, de én süket voltam. Percekig ültem süketen, egyre ijedtebben, hogy valaha fogok-e még hallani az életben. Aztán nagy megkönnyebbülésemre kidugultak a hallójárataim, mintha csak egy magasabb hegyről jönnék lefelé, s hallani kezdtem a gépek duruzsolását is. Magamban még istennek is hálát adtam – pedig nem sokat kommunikálunk – és hangosan is kimondtam "minden rendben" mert ezt szerettem volna hallani és hinni a legjobban. És minden rendben is volt abban a percben, s még vagy egy – két másodpercig.
Most, hogy ezt a kommentet is olvastam, újra bebizonyosodott, hogy nagy szükség van a visszajelzésekre. A legnehezebb dolog úgy írni, hogy a kívánt hatást érd el egy másik ember fejében, akár konkrét következtetésre is juttasd / megtéveszd.
Teljesen egyet értek veled, rejtélyesnek kell lennie, én is azokat szeretem. A kedvenc allűröm, mikor egy író meg tudja valósítani egy írásán belül, hogy a leírtakban elrejti az igazságot, s később apránként felfed belőle, az olvasó pedig a falat kaparja, hogy "Hány alkalommal siklottam el az igazságok fölött?" És mindig és mindig vissza olvasva egyre érthetőbb a történet.
Igen. Az ilyen írásokat én is nagyon szeretni szoktam. Főleg mikor jó régóta ismerem, és újra kézbe kerül aztán nézem, és akkor bevillan, hogy TÉNYLEG!
Huh, hát kezdetnek elég rejtélyes, bár ezért is keltette ennyire fel az érdeklődésem. Hallottam már olyat is ismerősöktől, hogy azért abból is létezik túlzás, bár én nagyon szeretem, ha a teljes kép csak végére áll össze - úgy ébren tartja a történet nagyon a figyelmem - , viszont ha másokat nézek szerintem határon belül mozog ez a rejtélyesség. Jó sejthető, hogy akció-dús, izgalmas történet kerekedik ki ebből. Talán a hajón valaki segíteni fog neki, esetleg a parancsnok maga... Hát én kíváncsi lesz bárhogy is lesz.
Remek érzés volt, elsőre egy dicsérő hozzászólást olvasni. Köszönöm szépen a gondolatokat, és hogy még az elírásokat is megjegyezgetted. Vagy 50X néztem át előtte, de azért sikerült benne hibát hagyni. Ha esetleg lenne valamilyen, (bármilyen halovány) benyomásod a tartalmát illetően, kérlek azt se tartsd vissza.
A Folytatásról annyit, hogy hetenként minimum egyszer fogok hozzá feltölteni. Valamennyi kész is van már, csak nem szerettem volna a terjedelmes tartalommal, így elsőre senkit megijeszteni.
Pozitív dolognak érzem, hogy tudom mit szeretnék belőle kihozni, de vicces lenne, (és inspiráló is) ha aki csak tud, írna alternatívát, ötleteket, a történet előrehaladásával, vagy a karakter(ek) kilétével, sorsával kapcsolatban!
Nagyon tetszik, ahogy írsz, és beismerem, hogy felkeltette az érdeklődésem ez a történet. Én nem mondhatom magam profinak, de mégis sokat írok-olvasok egyaránt, tehát ha számít a véleményem szerintem eddig nagyon jó. "Hibák", bár szerintem ez mindenkivel megesik, aki írni szokott(velem is) : - Hátoldalra tartozó szövegnél gondolom úgy van "kicsik és nagyok", véletlen kicsit lett a kicsikből. - Vége felé a "Nem tart attól..", csupán egy "r" betű kimaradt. Remélem folytatás is jön hamarosan!
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak. [ Regisztráció | Belépés ]
