Mészáros István a hajába túrt és csodálkozva nézett Nagy Györgyre.
– Mi a gond, György?
Az idősebb férfi az állát dörzsölte. Nem tudta hogyan mondja meg neki, hogy már nem dolgozik itt. A főnöke volt és egyben a legjobb barátja is.
– Talán kirúgsz? – kérdezte kíváncsian István, miután György sokáig csöndben volt.
– Dehogy.
– Akkor mi az?
– A katonaság küldött egy üzenetet miszerint áthelyeznek a ráckevei bázisukra.
– Micsoda?! Nyolc éve dolgozom itt! – mondta dühösen és felállt – Mit akarnak ezek, nem rakhatnak csak úgy át! Egyébként is a katonaságnak mi köze van hozzá? Nem tudsz tenni valamit, György?
– Sajnálom, bár tudnék.
István teljesen kiakadt, nem tudta elképzelni, hogy miért akarják őt, hiszen minden, amit ismer, az ide köti.
– Ülj vissza a helyedre fiam, nyugodj meg! Ne ordibálj itt az én irodámban! – szólt rá György.
Az ideges férfi leült, mélylevegőt vett és megnyugodott. Mikor kitisztult a feje villámként csapott a tudatába az ötlet, hogy, ha Ráckevére megy, ott bejuthat a lezárt területre és megkeresheti a nejét.
A nő hat éve tűnt el, amikor a paksi atomerőmű felrobbant. Éppen az anyjánál volt látogatóban Balatonfüreden. István nem mehetett vele, mert egy ügyön dolgozott. Mikor megtudta a hírt tüstént Andrea után indult, de mindhiába. Mire elérte a Dunát addigra már nem lehetett átkelni rajta. Egész Dunántúl egy sugárzásvédő falat húztak az emberek. A férfi megfogadta, ha lesz rá mód, akkor megkeresi a feleségét.
– Holnap délután egy órára jönnek érted – mondta György félbeszakítva István visszaemlékezését.
– Rendben van. Jó volt veled dolgozni, remélem, még látjuk egymást.
– Én is. Viszont látásra és jó utat – mondta és nyújtotta a kezét.
– Meg lesz. Viszlát.
Kezet fogtak és István kilépett az ajtón.
A rendőr bement az irodájába, összepakolta a holmiját, lement a parkolóba és elindult haza. István Berettyóújfalu szentmártoni részén lakott. Miközben vezetett azon gondolkozott, hogy mit fog csinálni Ráckevén, miért pont őt akarták, de nem tudott kielégítő választ adni magának. Tíz perccel később már otthon is volt.
István bement a szobájába elővett egy nagy fekete bőröndöt és elkezdett pakolni. Néhány ruhát, a borotváját, a fogkeféjét, és ami a legfontosabb számára az éjjeli szekrényen lévő fényképet pakolta bele. Mikor végzett a bőröndöt a bejárati ajtó mellé rakta le. Végül megvacsorázott és hamar lefeküdt, tudta, hogy a következő nap hosszú lesz.
Másnap mikor felébredt és kinézett az ablakon látta, hogy szép verőfényes reggel volt. Felöltözött és megreggelizett. A nap e szakaszában nem történt semmi, István csak ült a kanapén és nézte a tévét. Ebéd közben mikor épp az utolsó falatot nyelte le akkor hallotta, hogy valaki kopog. Ránézett az órájára és látta, hogy már egy óra van. megtörölte a száját és az ajtóhoz sietett és kinyitotta azt. Egy katona állt ott.
– Helló az én nevem Tóth Ádám tizedes, de csak szólíts Ádámnak. Gondolom te vagy István.
– Igen én vagyok.
– Látom már kész is vagy. – mutatott a bőröndre – Indulhatunk?
– Persze.
István felkapta a bőröndöt aztán tizedes a kocsijához vezette. Az autó átlagos terepszínű furgon volt, a két férfi beleült és elindultak.
Ahogy a városból kiértek lehetett látni azt az elhagyatottságot, ami a földeken volt. úgy tűnt mintha megállt volna az idő. A természet kezdte visszavenni az irányítást.
– El kéne ide egy kertész. – mondta István vigyorogva.
– Egy kis gyomirtó sem ártana. – vigyorgott ugyanúgy Ádám.
– Miért pont én? – kérdezte a rendőr kis idő múlva.
– Hogy?
– Miért pont engem választottatok?
– Sok szempont figyelembe kellett venni. Te vagy a legjobb lö-vész, elég gyors vagy, és nincsenek kötöttségeid.
– Kötöttségek, ezt, hogy érted? – kérdezte kíváncsian.
– Nem vagy házas, nincs gyereked egyszóval nincs családod. Tudod ez…
István teljesen lefagyott. Az első mondat után már nem is figyelt arra, hogy mit mond a tizedes. Még senki sem mondta így a szemébe az igazságot. A rendőr mélán ült, nem tudott szóhoz jutni, csak nézett ki a kocsiablakból. Pár perccel később elővette a bőröndjéből a fényképet és odaadta Ádámnak.
– Kivel vagy a képen? – kérdezte a tizedes.
– Andrea, ő a feleségem.
– Feleséged? Az aktád szerint egyedülálló vagy. Mi történt, elváltatok?
– Nem, eltűnt a katasztrófa idején, éppen az anyjánál volt látogatóban Balatonfüreden.
– Ó, sajnálom, én hülye meg azt hittem elváltatok.
– Semmi baj, nem tudtad.
– Tudod, ami Pakson történt az nem baleset volt. – mondta Ádám, hogy terelje a témát. István meglepetten a tizedesre nézett.
– Mi történt pontosan?
– A koreaiak dobtak le egy bombát.
– Atomot?
– Igen.
– Azt isten rohassza meg ezeket a vágott szeműeket! Ajj. – mondta István kiakadva. Ökölbe szorította a kezét, csak azt nem tudta, hogy mit üssön meg.
Ádám vezetett, szótlanul, nem akarta még jobban felidegesíteni a rendőrt. Az út további része csöndben telt.Egy órával később göröngyös útszakaszhoz értek. A kocsi elkezdett rázkódni, egy kattanás hallatszódott és a motor leállt.
– Mi volt ez? – kérdezte István.
– Nem tudom, nézzük meg.
Mindketten kiszálltak a kocsiból, hogy megvizsgálják azt. A tizedes a motorháztető alá nézett be, de nem talált semmit, a rendőr pedig a kocsi alvázát vizsgálta meg, de ő se vett észre semmi feltűnőt.
– Van valami? – kérdezte Ádám.
– Semmi. Most mit csináljunk?
Ádám nem válaszolt csak körülnézett, a horizonton épületek körvonalait látta.
– István, nézd. Lehet, hogy ott tudnak nekünk segíteni.
– Hát akkor stoppolhatunk. – mondta a rendőr.
Fél órával később megállt egy autó, egy idős házaspár ült benne.
– Jó napot kívánok, lerobbantunk, el tudnának vontatni a városba? – kérdezte Ádám.
– Persze fiam, a vontatókábel a csomagtartóban van, kössétek össze a kocsikat, és ha kész, akkor dudáljatok.
Miután megcsinálták, amit az öreg mondott, beültek a kocsijukba és Ádám dudált. Öt perccel később már a városban voltak. Az időspár megállt egy szerviz előtt, az öregember kiszállt az autóból levette a kábelt és odament Istvánnékhoz.
– Tessék, itt tudnak segíteni nektek, mi megyünk tovább. Szevasztok.
– Köszönjük. Viszont látásra – mondta a két férfi.
Mindketten kiszálltak a kocsiból és bementek a szervizbe.
– Adjon Isten az uraknak, miben segíthetek? – kérdezte a középkorú pasas a pultnál.
– Lerobbantunk, kint áll az autónk.
– Okés, akkor toljuk be a járgányt a műhelybe.
Amikor bevitték, a szerelő egyből elkezdte átvizsgálni a kocsit. Húsz percig ügyködött a motoron míg megtalálta a hibát.
– Itt a gond, fiúk. – mondta a szerelő.
– Mi az? – kérdezte Ádám.
– A hengert mozgató kar eltört és emiatt állt le az autó.
– Meg tudja javítani? – kérdezte István.
– Minek néztek engem? Hát persze, hogy meg. – mondta vigyorogva. – Körülbelül fél órát kell várnotok.
Miután kész lett a javításokkal, beült az autóba.
– Az igazság pillanata. – mondta és elfordította a slusszkulcsot.
A Motor felmordult, de azon nyomban le is állt. Másodjára sem sikerült. Harmadik próbálkozásra végre a kocsi beindult.
– Ez az! – kiáltotta örömében a három fickó.
– Mennyibe kerül? – kérdezte Ádám.
– Száz euró.
A katona kifizette és a rendőrrel beszállt a furgonba. Újra úton voltak Ráckeve felé. Újabb egy óra telt el. Már majdnem a bázisra értek, amikor Ádám a visszapillantóban észrevett három páncélozott autót, ami követi őket. A kocsikon látszott, hogy házilag lett összebarkácsolva.
– Francba. – szólalt meg a tizedes.
– Mi a baj. – kérdezte István aggodalmasan.
– Látod azokat, ők a vándorlók.
– Vándorlók, azok kicsodák?
– Ők városról városra járnak és fosztogatnak. Nem fogadják el Újmagyarországot, ezért ha…
Az egyik autó hátulról nekik ment. Ádám alig tudta irányítása alatt tartani a járművet.
– Lépj a gázra! Gyerünk, gyerünk! – kiáltotta István. – Mit akarnak ezek tőlünk?
– Azt akartam mondani, hogy ha meglátnak egy rendőr, egy katonai járművet, megpróbálják ellopni azt és az utasokat megkínozni és aztán megölni.
– Azonnal tűnjünk el innen. – mondta a rendőr rémülten.
A távolban már lehetett látni a bázist, de még mindig messze voltak. Ádám elővette a rádióját.
– Tóth Ádám tizedes a bázisnak. Bázis, jelentkezz.
– Itt a bázis, hallgatom tizedes. – hallatszódott a rádióból.
– Nyissák ki a kaput! – parancsolta – Az utas velem van. Nyomunkban pedig…
– Újból nekik mentek. Ádám elejtette a rádiót, eközben kiabálást lehetett hallani.
– Úgy is elkapunk titeket, nem menekülhettek! – kiáltották az üldözők.
– Tizedes, tizedes! – mondta a rádió túlsó végén lévő katona kétségbeesetten. – Ki van a nyomukba?
István gyorsan felkapta a rádiót.
– A vándorlók! – kiáltotta.
Sziréna hallatszódott a bázis felől. Már majdnem odaértek, amikor Ádám új parancsot adott ki.
– Zárják be a kaput.
– Te megőrültél? – mondta István és furcsán nézett a tizedesre.
– De uram…
– Csak csinálják. – vágott közbe – Van egy tervem.
– Igenis. – hallatszódott a rádióból.
Ádám tövig nyomta a gázt, csak úgy száguldtak. Ott volt a két férfi a kocsiban, szemben a csukódó kapu, mögöttük pedig a vándorlók jöttek. Az autó éppen, hogy átcsusszant, a két visszapillantó le is tört. A kapu bezáródott, az üldözők egyik kocsija belerohant, a másik kettőnek sikerült időben megállni. Ők elmenekültek.
– Ezzel még nincs vége! – kiáltották.
– Végre vége van ennek az őrületnek. – mondta István megnyugodva.
A történet nagyon érdekesen indult az elején. Az én figyelmem legalább is felkeltette és bíztam benne, hogy a folytatás is hasonló lesz... De nem!
Túl gyorsan történnek az események, amelyeket leginkább párbeszédekkel kötsz össze. Az első dolog, amin nagyon elcsodálkoztam, hogy a főhős megtudja, atombomba pusztította el a várost, ahol a felesége eltűnt, de mindössze egy helyet keresett, amibe beleüthet. Azért ennél sokkal emberibb reakciót kellene, hogy kiváltson ez belőle, még ha bele is törődött az évek alatt, de az írásból kiderül, nem így történt.
A következő, ami furcsa volt, hogy lerobbant az autó, a horizonton házak körvonalait látták, de nem indultak el? Persze jött az idős pár, de józan ész nem azt diktálja, hogy legalább az egyikük elinduljon a város felé segítségért?
Ezután is elég gyors volt a tempó. Szinte párbeszédekkel lett kitöltve a teljes szöveg. Lehet, azért neheztelem, mert én kimondottan szeretem a tájleírásokat, szeretem megtudni a szereplők kinézetét, hogy a fejembe ne csak homály legyen, hanem élénk képek.
Akad még néhány helyesírási hiba, de azok nem túl komolyak, ami az olvasást illeti.
Ezektől függetlenül nekem tetszik a történet és érdekel a folytatás is.
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak. [ Regisztráció | Belépés ]
