A Kisvejkei hegy tetőn betakar lassan már minket a dér csípte fátylával a tél. Sajnos már északról hegedül a hideg szél. A múltunk meghalt, és mindent el temetett. A jelen sírva sóhajt, és várja a feleletet. A jövő pedig mélyen alszik, szenderegve inogva áll. Hiába végtelen, zajos és virágos a határ. Majd el múlik a gyász ha jön a kikelet. Fel ébreszti a szendergően alvó szíveket. Ebben a cudar világban csak te vagy,aki hozzám tartozol. Ha igaz szerelemmel szeretsz, akkor sohasem kárhozol. A mozdulatlan görnyedő csendben, csüngnek az égen a csillagok. Elmélázva nézek a földre, hogy milyen boldogtalan vagyok...
